HTML

makettezésről kezdőknek és haladóknak

Makettezés kezdőknek és haladóknak a makettshop.hu internetes áruház támogatásával.

Friss topikok

Dobozbontás!

2013.09.22. 21:48 makettshop

Dobozbontás!cb35121a.jpg

Igazából a honi makettezésről, illetve a makettezés mai helyzetéről akartam egy bejegyzést írni, de rájöttem, hogy azzal újfent eltántorítanám az újdonsült makettezőket eme csudálatos hobbitól. Úgyhogy maradt a dobozbontás és annak folyamányai.

         A makettezők általában a konkrét készlet megvásárlásának szándékával lépnek be a makettboltba, más esetekben, ha a közelben ilyen  nincs, A webáruházba :). Miután kiválasztotta a kívánt makettek, leszurkolja érte a nem kevés pénzösszeget, hazaviszi, - egyéb esetben házhoz szállítják :D – és már annyira várja, hogy kibonthassa. Kezdő makettezők itt már rögtön nagy hibába esnek. Ugyanis megnézik az öntőkereteket, előveszik a leírásokat, összeállítási rajzot, majd ugyanezzel a lendülettel szépen sorjában el is kezdik „lebontani” a keretekről és összeállítani a részegységeket. Az elején ez teljesen természetes dolog, viszont már itt is ajánlható a kiválasztott készlet illetve gép történetét felderíteni, információkat gyűjteni róla. Ehhez manapság szinte teljesen felesleges a „szakirodalmat” megvásárolni, hiszen az internet korában már majd’ minden adat beszerezhető, akár egy mobiltelefon segítségével is.Persze nem akarok ezzel lebeszélni senkit, sőt, inkább bíztatom a felnövekvő nemzedéket az olvasás szépségére, s a tudás hatalmára. Azon kívül vannak materiálisabb emberek is, akik szeretik maguk mellett tudni mindazokat az információkat, amelyekről készítik a maketteket, diorámákat. Tehát gyakorlatilag a folyamatnak úgy kellene kinéznie, hogy kiválasztjuk a készletet, annak elkészítéséhez gyűjtünk megfelelő információt, a készlethez felhalmozzuk a szükséges festékeket, esetleges tartozékokat, majd (ekkor már biztosan meg volt a dobozbontás :) ) neki kezdünk a maketthez mellékelt összeállítási rajz alapján szépen sorjában leszedegetni az alkatrészeket. (A képen egy Zvezda Su24-es frontbombázó öntőkeretei találhatók. Nem mellékesen a dragon gyártotta előzőleg, tehát a minőségre biztosan nem lehet panasz.)Su24.gif

Szólj hozzá!

Címkék: makett zvezda makettezés revell Zrínyi Bronco maszkoló dobozbontás revell ecset Su-24

Hatások,használati tárgyak,tippek és trükkök

2013.09.17. 23:43 Ede Kis

A gyártók által kínált makettek összerakva és lefestve nem mindig adják vissza azt a hatást a makettezőnek,mint amit vár az általa elkészített kittől.Olykor nem egy igazi harci szörnyeteget,hanem egy műanyag játék kinézetét adja vissza a precízen összerakott makett.Itt néhány trükköt,magyarázatot és ötletet írok le,amely megkönnyítheti a makettezés során felmerülő problémákat és részletgazdagabbá teszi a művünket is.

Már a makettezés kezdete óta törekednek az "építők" a valódi acélmonstrum kinézetét imitáló technikák kifejlesztésében,tegyem azt házi praktikák feltalálásában.Erre a példa az olajfoltok,kosz,rozsda,különleges effektek,dioráma,stb.

Mielőtt bárki ítélkezne:Én is kezdő makettező vagyok,nem alkottam múzeumi darabot és nem vagyok profi.Ezekhez a praktikákhoz fórumról fórumra járva,cikkek,olvasmányok és hobbikönyvek olvasásával jutottam hozzá és mivel nem találtam 1 olyan oldalt (internet) se,ahol ezek összegezve vannak,így gondoltam,lehetnék én az első ilyen cikkíró.

Kezdjük is a legelején;ezeket a hatásokat általában a makett elkészítését és lefestését követően végzik el.

Hatások lehetnek:kosz,rozsda,időjárással járó felületi elváltozások (pl.:hó) ,sérülések (pl.:ütődés,karcolódás,stb.) ,olajok,zsírok,korom,stb.

A technikák profi makettezők kísérletezései során születtek meg.Ilyen technika a hajlakkos technika,sós-vizes technika,szálhúzás,átmosás,filterezés-fakítás,stb.

14 komment

Címkék: jég por sár rozsda technikák meszelés lánctalp hígító zimmerit átmosás lapos ecset festékek hígítása hígítás filterezés-fakítsá fakítás fegyverek színe

Olvasók blogja

2013.09.05. 05:05 makettshop

Ide is jöhetnek a hozászólások, társalgások makettezés kapcsoltban.

A tapasztaltabbaknak pedig lehet 'oktatni' a népet. :P

Szólj hozzá!

Makettezéssel próbálkozóknak útravalóul!

2013.08.10. 21:11 makettshop

Szép napot mindenkinek!

 

Megpróbálok egy blogot szerkeszteni azon embereknek, akiket egy picit is érdekel a makettezés, mint hobbi. 

Próbálom csokorba gyűjteni azokat az információkat, melyeket szívesen vesznek (legalábbis csak remélni tudom :)) azok, akik ezt a hobbit választották maguknak, illetve azok akik még csak most ismerkednek vele. Szánt szándékkal nem akarom a profikat is ide sorolni, hiszen jómagam is csak a lelkes amatőrök táborába tartozom. Talán még annyit szeretnék hozzáfűzni, hogy szívesen veszem magam részéről, ha "öreg" makettezők hozzászólnak, reagálnak az itt elhangzó, leírt dolgokra.

Tehát hol is kezdjem? Talán kezdjük is a legelején; Mi a különbség a makettezés és a modellezés között? A makett valaminek vagy valakinek a kicsinyített, nem működő, de külsőleg igen pontos mása. Vannak akik egyedi alapanyagokból, egyedi technikákkal építik meg az elképzelt makettet, és vannak akik előre legyártott apró elemekből építési és festési leírás alapján dolgoznak. Ezek a nagyon pontos, élethű makettek nem mozognak (általában)! A modellezés (mint izgalmas hobbi és technikai sport) célja valamilyen jármű kicsinyített, de működőképes másának megépítése. 

A makettek bizonyos méretarányokba sorolhatóak. Ezek között talán a legfontosabbak az 1:72 (ejtsd egyhetvenkettő), 1:48, 1:35, 1:24. Ettől kisebb méretarányban leginkább csak a nagy utasszállító repülők (illetve katonaiak) és a hajók sorolhatók. Nagyobb méretarányban pedig leginkább ember vagy figura maketteket találunk. Legnépszerűbb gyártók (a teljesség igénye nélkül): Revell, Hasegawa, Tamiya, Dragon, Italeri, Zvezda, Airfix, Fujimi.... Léteznek olyan gyártók is, amelyek kifejezetten a profi makettezők igényeit próbálják kielégíteni. Ezen gyártók (Eduard, S.B.S., etc) termékei általában műgyanta, vagy maratott fém alkatrészekből készülnek. 

Nos, mielőtt túlzottan belemerülnék ebbe a témába :), lassan befejezem mára. Várom a reakcióitokat, véleményeteket, mit szóltok eme kis bloghoz. 

 

További szép estét kívánok mindenkinek!

 

Üdv.: Alex (az oroszlán :D)

 

13 komment

Címkék: makett makettezés makettshop

süti beállítások módosítása