HTML

makettezésről kezdőknek és haladóknak

Makettezés kezdőknek és haladóknak a makettshop.hu internetes áruház támogatásával.

Friss topikok

Dobozbontás!

2013.09.22. 21:48 makettshop

Dobozbontás!cb35121a.jpg

Igazából a honi makettezésről, illetve a makettezés mai helyzetéről akartam egy bejegyzést írni, de rájöttem, hogy azzal újfent eltántorítanám az újdonsült makettezőket eme csudálatos hobbitól. Úgyhogy maradt a dobozbontás és annak folyamányai.

         A makettezők általában a konkrét készlet megvásárlásának szándékával lépnek be a makettboltba, más esetekben, ha a közelben ilyen  nincs, A webáruházba :). Miután kiválasztotta a kívánt makettek, leszurkolja érte a nem kevés pénzösszeget, hazaviszi, - egyéb esetben házhoz szállítják :D – és már annyira várja, hogy kibonthassa. Kezdő makettezők itt már rögtön nagy hibába esnek. Ugyanis megnézik az öntőkereteket, előveszik a leírásokat, összeállítási rajzot, majd ugyanezzel a lendülettel szépen sorjában el is kezdik „lebontani” a keretekről és összeállítani a részegységeket. Az elején ez teljesen természetes dolog, viszont már itt is ajánlható a kiválasztott készlet illetve gép történetét felderíteni, információkat gyűjteni róla. Ehhez manapság szinte teljesen felesleges a „szakirodalmat” megvásárolni, hiszen az internet korában már majd’ minden adat beszerezhető, akár egy mobiltelefon segítségével is.Persze nem akarok ezzel lebeszélni senkit, sőt, inkább bíztatom a felnövekvő nemzedéket az olvasás szépségére, s a tudás hatalmára. Azon kívül vannak materiálisabb emberek is, akik szeretik maguk mellett tudni mindazokat az információkat, amelyekről készítik a maketteket, diorámákat. Tehát gyakorlatilag a folyamatnak úgy kellene kinéznie, hogy kiválasztjuk a készletet, annak elkészítéséhez gyűjtünk megfelelő információt, a készlethez felhalmozzuk a szükséges festékeket, esetleges tartozékokat, majd (ekkor már biztosan meg volt a dobozbontás :) ) neki kezdünk a maketthez mellékelt összeállítási rajz alapján szépen sorjában leszedegetni az alkatrészeket. (A képen egy Zvezda Su24-es frontbombázó öntőkeretei találhatók. Nem mellékesen a dragon gyártotta előzőleg, tehát a minőségre biztosan nem lehet panasz.)Su24.gif

        Egy ötlet: A pici alkatrészeket érdemesebb az öntőkereten lefesteni - így kímélve meg magunkat jókora bosszankodástól -, mivel miután leválasztjuk őket, csak igen nehézkesen tudjuk azt véghezvinni. Nos az alkatrészeket válasszuk le, ehhez csípőfogóra és szikére lesz szükségünk. Ha mégsem festjük az alkatrészeket leválasztás előtt, akkor festéskor szintén csipesszel tudjuk majd őket megfogni. A csipesz nagyon hasznos szerszáma a makettezőnek, ugyanis ragasztáskor is igen nagy szükség van rá. Ha (ez elég gyakran előfordul) sorja van az alkatrészeken, annak eltávolításához használhatunk reszelőt illetve különböző finomságú csiszoló papírokat. Szárazpróbák után, ha kell, tömítünk, ehhez is rengeteg anyagot lehet már vásárolni. A belső részeket (gondolok itt pilóta kabin, harcjármű, autó utastereire etc. …) mindenképp fessük ki miután  összeállítottunk egy-egy egységet. Sokszor még az összeállítás előtt is meg kell tennünk ezeket a dolgokat, még alkatrész formájában, ugyanis elég nehéz mondjuk összeállított pilóta fülkénél a katapult ülés hevedereit és csatjait lefestenünk :P. Ez mind függ az aktuális részegységek összeállításától. A festés utáni koszolásról most nem kívánok szólni, azt már előttem megtette egy szakavatottabb hobbit, izé hobbista :D (bocsi Ede). Az apró alkatrészek festéséhez szükségünk lesz több féle ecsetre is,(áruházunkban a Revell termékei minden részt lefednek)  valamint olyan helyekre, ahol a festék színek élesen eltérnek egymástól, maszkoló szalagra (több szélességben létezik, festés után kell eltávolítani) esetleg maszkoló folyadékra (ecsettel kell felkennünk, majd száradása és festés után gumiszerű anyag képében lehet eltávolítani). De lassan már elérünk a festéshez, amit ha emlékeim nem csalnak, egyszer már taglaltam. Persze előfordulhat, hogy később még kiegészítem ezt a kis szösszenetet, de olyan mélyen nem szeretnék belemenni a dolgokba, hogy valóban elriasszak mindenkit - bár rev39695.JPGtalán már sikerült is :D.

          Végezetül a leglényegesebbek; Olvasni nagyon sokat (történelmi könyveket), infót gyűjteni, képeket felhalmozni, pontról pontra nem kapkodva az összeállítási rajzot tanulmányozni és szépen nyugodtan lépésről lépésre építgetni tovább a maketteket! 

Kellemes művelődést mindenkinek!

Üdv.:

Alex (az oroszlán:))

Szólj hozzá!

Címkék: makett zvezda makettezés revell Zrínyi Bronco maszkoló dobozbontás revell ecset Su-24

A bejegyzés trackback címe:

https://makettshop.blog.hu/api/trackback/id/tr235529055

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása